fbpx

A vendéglátás nehéz időszakán vagyunk túl, melynek hatásai még hosszú ideig érezhetőek lesznek. A pandémia kezdete előtt „dübörgő” gasztronómia komolyan épített a külföldi vendégekre. Ennek okán leginkább a Pesti oldal vitte a prímet.

A frekventált környezetben megnyíló éttermek mindig számíthattak megfelelő vendéglétszámra. Így a magas szintű kulináris élményeket kereső, arra nyitott közönség orientációja a pesti oldalon nyilvánult meg leginkább. Ez az úgymond berögződés, meg is maradt, viszont – az utóbbi időszakot nézve – a budai oldalon is megjelentek komoly nívóval rendelkező éttermek.

Fotó: Pálinkás Zsolt

A vacsoraestekben, örömfőzésekben van a jövő

A budai közönségnek immáron már nem kell átmenni Pestre. Hiszen manapság a szűkebb környezetükben is megtalálhatóak olyan mérvadó éttermek, amelyek, minden igénynek megfelelnek. Ennek ékes példája a Bártfai Bisztro / Vendéglő, mely Budán található. Elegánsan modern környezet, a legújabb technológiákkal felszerelt konyha és egy profi séf – Pálinkás Zsolt – nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy kiszolgálja az értő, gasztronómiát szerető közönséget. A séf elmondta nekünk, ők hogyan gondolják a gasztronómiát, és mi kell ahhoz, hogy egy nívós étterem Budán működni tudjon.

  • Nálatok is az történt, ami sokakkal, hogy a pandémia belerondított a nyitásba.
  • Valójában 2019-ben nyitottunk, éppen a pandémia előtt. Jómagam júniusba vettem át a konyha irányítását. Addig volt egy nagyon szerény kiszállításra kitalált étlap. A nyár már az építkezéssel telt el, mivel a napi menüt – a javaslatomra – kiváltottuk business menüvel. Ez márt azért is fontos volt, hogy az a la carte étlapot meg tudjuk támogatni egy hozzá tematikában, ízekben méltó ajánlattal. Persze a pandémia nem tett jót a vendégkörnek, viszont ezzel most már a környékről, irodaházakból sokkal inkább érkeznek a vendégek. Azt is fontosnak tartjuk, hogy itt Budán, szűkebb lokációban olyan ajánlattal rukkoljunk elő, ami ki tudja szolgálni a magasabb igényeket.
  • Valójában az étterem elhelyezkedése roppant frekventált, mivel a belbudai nyugodt környezet már magában ideális. Ehhez hozzátartozik, hogy könnyen lehet parkolni és akár tömegközlekedéssel is gond nélkül elérhető a Bártfai Bisztro. Mégis, még mindig építkezni kell?
  • A helyzet azért kicsit bonyolult. Az itt élők még nem szoktak hozzá, akár a szélesebb régiót nézve, hogy nem feltétlenül kell átmenni Pestre, mert már létezik közelebb is egy nívós étterem. Másrészt ez nem is volt jellemző. A szerencsénk talán az, hogy közel-távol nincs a miénkhez hasonló gasztronómiát képviselő hely, így azért szépen felfedeznek minket.
  • Mit tudtok tenni még azért, hogy még többen felfedezzenek titeket?
  • Alapvetően amire óriási szükség van, az a marketing. A folyamatos és minőséget tükröző, szociális médiajelenlét. Erre az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk. Egyszerűen azért, mert hiába van egy szép környezet és minőségi konyha, ha nem érjük el a nagyközönséget. Ennek tehát a marketing az egyik legfontosabb eszköze.

A másik, amivel növelni tudjuk az ismertségünket, azok a rendezvények. Itt kicsit összeérnek a szálak, mivel nekem van egy saját projektem, az Örömfőzés. Ennek két fontos bázisa van, az egyik a Bártfai Bisztro / Vendéglő a másik a Book Kitchen. Tulajdonképpen az Örömfőzés nem más, mint különféle tematikára felépített vacsoraestek.

Volt már borklub Bácsi Zoltánnal, aki az Artizán míves borait mutatta be. Létrehoztunk már Orodán György sommelier-vel jó néhány rendezvényt, sőt egy önálló est keretében az olasz, spanyol borokra épülő különleges rendezvényt is. Nemrégiben pedig Katona Csaba történész is csatlakozott a tematikus estekbe, aki rendkívül érdekes előadásokat szokott prezentálni.

  • Ezek szerint akkor te a rendezvényekben látod az egyik lehetőséget, amivel felkelthetitek a vendégek figyelmét?
  • Teljes mértékig így van. Egy-egy remek ételsor, hozzá a megfelelő borok, illetve egy előadás, amivel még taníthatjuk is az embereket a minőségi borfogyasztásra, az étel-bor párosítások lényegére – sokakat érdekel. Ezzel nem is fogunk leállni, már számos következő rendezvényen dolgozunk, és a különböző felületeinken hírt is adunk róla. Úgy gondolom, ha a vendégek megtapasztalják mit is kaphatnak itt Budán, megízlelik az ételsorainkat, vissza fognak térni. Ami pedig ennek kapcsán lényeges, hogy szépen szájról szájra tudunk terjedni, ami ugyan lassú folyamat, de annál mérvadóbb!
  • Gondolom, ezt a tendenciát követitek a továbbiakban is.
  • Igen, tovább megy az építkezés, egyértelműen az estek, a rendezvények szervezésében. Fontosnak tartjuk azt, hogy ezzel nemcsak egy minőségi budai étterem legyünk, hanem egy míves közösségi tér. Be tudnak jönni hozzánk napközben business menüt fogyasztani, vacsorázni az a la carte ajánlatunkból, illetve a rendezvényeken kulturális élményeket is tudunk prezentálni. Véleményem szerint most ez lehet a jövő, és a vendéglátásnak nyitni kell ebbe az irányba.#
Tags: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE