fbpx

A Tripadvisor 2020-ban beválasztotta a világ 15 legjobb luxusszállodája közé, nincs olyan tetőteraszról szóló válogatás, melyben az épület tetején lévő High Note SkyBar ne kapna kiemelt szerepet, az itt kapható ételek pedig minden vendégigényt kielégítenek. Utána jártunk, mi a titkuk…

Egy szerethető munkahely

Konyhát jelenleg vezető Hiermann Viktor bár korábban rendőrtiszt szeretett volna lenni, az élet végül a vendéglátás felé sodorta. Az iskola elvégzése után, Ausztriában szerzett tapasztalatot, majd a budai Gerbeaud Házban lévő Émile csapatába került, ahol hozzá hasonló fiatal, lelkes kollegákkal együtt fejleszthette tudását. Az Aria Hotel Budapest csapatához 2017-ben csatlakozott junior sous chefként, 2021 óta pedig executive séfként vezeti a konyhát. „Ez egy nagyon szerethető munkahely, jó tulajdonosi körrel és remek kollégákkal. Élhető az időbeosztásunk, mindent meg lehet beszélni a feletteseinkkel, ha pedig elromlik valami, pár nap múlva érkezik egy új. A hazai vendéglátás egyik nagy problémája, hogy sok helyen hagyják leamortizálódni az eszközöket és a felszerelést, itt erről szó sincs. Ami miatt azonban talán a leginkább szeretek itt lenni, az az, hogy meghagyják a szabadságunkat és bíznak bennünk. Azt főzhetünk, amit jónak látunk.”

Fotó: Aria Hotel Budapest

Modern bisztró tudatos konyhatechnológiával

Az Aria Hotel Budapest étlapja évente kétszer változik, vagyis egy tavaszi/nyári, illetve egy őszi/téli menüvel dolgoznak. Az ételek közérthetőek, de mindegyikben van egy különleges csavar, illetve természetesen valamennyire a közönség is formálja az étlapot. Viktor hisz abban, hogy nincsenek szégyellni való ételek. Egy hotel esetében pedig természetes, hogy bizonyos fogások szinte kötelezőek. „Való igaz, hogy egy séfnek nem az a legnagyobb álma, hogy cézár salátát vagy hamburgert készítsen, de nekem ezzel sosem volt bajom. Ha pedig már így kell lennie, akkor azt kell szem előtt tartani, hogy az a lehető legjobb legyen. Én nem a szakmának, hanem a vendégeknek főzök, számomra az ő elégedettségük a legfontosabb.”

A klasszikusok mellett azért sok igazán izgalmas étel is helyet kap náluk, mint például a kelkáposzta-főzelék inspirálta vegán fogásuk vagy a rántott mangalica, amihez a megszokott petrezselymes burgonya mellett szarvasgomba és remoulade is kerül. Az új étlap megálmodása közös feladat. Viktor minden kollegáját szívesen bevonja az ötletelésbe az előételektől a desszertekig. A konyhán egyébként a cukrász csapattal együtt összesen 18-an dolgoznak a vendégek elégedettségéért.

Fotó: Aria Hotel Budapest

Minőségi alapanyagok a tökéletes fogásokhoz

Az nem is lehet kérdés, hogy jó ételeket csak jó alapanyagokból lehet készíteni, ebben pedig a Matusz-Vad is igyekszik az Aria Hotel Budapest segítségére lenni. A jelenlegi menühöz cégünk szállítja számukra a tatár beefsteak-hez szükséges bélszínt, rib-eye steaket, valamint a kacsacombot, amihez tejszínes capuntit, ördögszekér gombát és grana padano-t kínálnak. „Többek között azért szeretünk a Matusz-Vaddal dolgozni, mert az áru minden esetben kifogástalan, ráadásul este 7-ig le lehet adni a rendelést, ami nekünk nagyon kényelmes. A területi képviselővel is szuper a kapcsolatunk, sokat segít a megfelelő áru és ár megtalálásában és rugalmasan kezeli az esetlegesen felmerülő problémákat.” -mondja Viktor.

Fotó: Aria Hotel Budapest/Rib-eye steak

Az Aria Hotel Budapest nem csak a külföldiekhez szól

Kialakításának köszönhetően az ötödik kerületi hotel a hazai vendégek számára is tökéletes választás legyen szó üzleti megbeszélésről, baráti kávézásról vagy ünneplésről. A földszinten található Café Liszt fenséges reggelivel várja a brunch szerelmeseit, az édesszájúak pedig a Chez Dodo Macaron Manufaktúra gyönyörű macaronjai közül szemezgethetnek. A belső térben található Music Garden egyedi építészeti megoldásaival kiváló választás világmegváltó beszélgetésekhez, melyet kellemes zene és finom borok kísérnek. A magas élet kedvelőinek pedig a High Note Skybar nyújt kifogástalan szervizt, fantasztikus ételeket és kozmopolita koktélokat, legyen szó pénteki lazításról, születésnapról vagy esküvőről, nincs náluk megvalósíthatatlan rendezvény.

Az Aria Hotel Budapest ikonikus tetőterasza
Fotó: Aria Hotel Budapest/High Note SkyBar

Az étterem és a tetőterasz a hétvégi időszakban szinte mindig teltházas, így aki biztosra menne, az feltétlenül foglaljon asztalt.

Cím: 1051 Budapest, Hercegprímás utca 5.

Tags: , , , , , ,
Hivatalos szakmáját tekintve PR-marketing területen szerzett diplomát a BGE Külkereskedelmi karán, ám az élet minduntalan az írás felé terelte, így 7 éve ezen a területen kamatoztatja tudását. Egészen kis korától a gasztronómia szerelmese, imád főzni és rendületlenül járja a hazai éttermeket új ízek, új trendek után kutatva. Korábban két éven át a Street Kitchen csapatát erősítette szerkesztő-újságíróként, majd ő lett a Nagy Vega Könyv egyik felelős szerkesztője. A Matusz-Vadhoz már főszerkesztőként csatlakozott 2022 májusában. A Chef Inspirációval kapcsolatos feladatokon túl, a cég marketing osztályán a kreatív írói munkáiért is ő felel. Hat éve vegetáriánus, emellett fanatikus sajt- és borrajongó.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE