fbpx

A középkori ünnepi lakomák elmaradhatatlan résztevője volt a hatalmas tálon érkező sült madár, legyen az pulyka, liba vagy hattyú. Igen, hattyú. Az előkelőbb tálalás kedvéért
a felhasznált madarak bőrét művészin kitömték, visszaöltöztették a tollaikba és odatették a sült hús vagy a sült húsos pite közepébe.

A hattyú az ünnepi lakomák között is az előkelőbbek szereplője volt, mivel annak idején túlságosan nemes, kecses és tiszteletet parancsoló volt ahhoz, hogy minden nap ez kerüljön
a vacsoraasztalra. Ha már viszont tálalták, akkor gyakran tettek a fejére aranykoronát, az esemény fényét emelendő. Az angol törvények értelmében az ország területén található összes hattyú máig a Királynő tulajdona, és csak az ő engedélyével lehet elfogyasztani.

Menjünk vissza az időben ötszáz évet egy vacsora kedvéért! Tegyük fel, hogy megszereztük Őfelsége engedélyét és szert tettünk egy kellő méretű hattyúra. Már nincs más dolgunk, mint megtisztítani, nyársra húzni, bezsírozni, alaposan átsütni, megfűszerezni és feldarabolni. Annak idején egy „chaudon” nevű szósszal kínálták, amely ecet, fűszerek, húsleves és vér keverékéből állt, egy kis belsőséggel megbolondítva.

Barokk lakoma az 1650-es évekből. A kompozíció az ismert gasztrotörténész, Ivan Day munkája.

Nincs kéznél hattyúnk? Semmi baj, Magyarországon úgyis védett állat. Egyébként valaha nálunk őshonos volt, aztán kihalt, aztán pedig újra betelepült. De tévhit, hogy hazánkban túlszaporodott, állandó jelleggel ugyanis csak kb. 50 hattyúpár lakik a Balatonon, a többiek – akik miatt sokadalomnak tűnhetnek – csak nyárra jönnek, mondhatni, nyaralni. Szóval nem baj, ha épp nincs a fagyasztónkban hattyú, a Tudor-kori szakácskönyvek szerint ugyanez a fejedelmi fogás könnyedén elkészíthető kacsából, pulykából vagy libából is.

Tags: , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE