fbpx

A pizza toronymagasan vezeti a világ legnépszerűbb ételének a listáját, a jól ismert nápolyi és római mellett pedig szinte minden nemzetnek megvan rá a maga verziója. Most csokorba gyűjtöttünk pár alapvető információt és egy-két érdekességet is erről a méltán kedvelt ételről.

All you can eat

Tudtátok például, hogy a pizza volt az első olyan ételforma a világon, amely elindította az „all you can eat” őrületet?

Bismarck

A Német Birodalom kancellárja, Otto von Bismark mindig azt mondta: azoknak, akik keményen dolgoznak, jól kell táplálkozniuk, ezért gyakran egyszerre 12 tojást evett. Innen származik a nálunk talán kevésbé ismert „pizza alla Bismarck”, amelyre a sütés során egy tojást ejtenek középre.

Calzone

A hajtogatott pizza egy változata, aminek a „zsebébe” a kedvenc hozzávalóid kerülnek az isteni húsoktól a mozzarella sajtig, ahol az elkészítésnek köszönhetően sokkal tovább maradnak melegen és olvadtan.

A calzone a pizza egy hajtogatott formája
Fotó: www.envato.com

Tészta

Víz, búzaliszt, só, olaj és élesztő: ez az összes hozzávalója módja az eredeti nápolyi pizzatészta elkészítésének, a receptjét pedig nemzeti és európai jogszabályok védik.

A szegények eldele

Eredetileg ínségeledelként kezdte, hiszen néhány egyszerű összetevőből áll: ma a pizza már a gourmet ételek közé tartozik, amelyet számos nagy séf értelmez újra és kísérletezik vele. Itthon ilyen a Matild Palota alján üzemelő Spago étterem lazacos pizzája, melyet maga Wolgang Puck álmodott meg és jelenleg 8500-os áron kapható.

Olajban sült

Az olajban sült pizza a nápolyi pizza egy különleges változata, amely kisebb méretű, és sütés helyett bő olajba dobják. Töltelékkel vagy anélkül kapható, és gyakran utcai ételként árusítják.

Mindenhol ismerik

Ez az egyik legelterjedtebb étel a világon, mivel mindenhol fogyasztják, alapvetően apró különbségekkel. Az Oxfam osztályozásában a világ legnépszerűbb ételei között osztozik a hamburgerrel és a ramennel, emellett pedig a legtöbbet fotózott étel világrekordját is tartja.

Nincs olyan hely a világon ahol ne ismernék a pizzát.
Fotó: www.pexels.com

Pizza Hut

90 országban megtalálható fióktelepeivel a Pizza Hut a világ legelterjedtebb pizzakészítője, bár a Domino Pizza a legnagyobb. A legtávolabbi kiszállítás valaha egy vegetáriánus pizzát vitt Londonból Melbourne-be, Ausztráliába.

Családi örökség

Azt mindenki tudja, hogy a pizza szülőhelye Nápoly, a neve a latin „pinsere” szóból származik, ami annyit tesz, hogy „verni” vagy „nyomni” jelent. Itt valóságos pizzakészítő dinasztiák vannak, ahol apáról fiúra száll tovább a tésztagyúrás és nyújtás művészete.

A pizza tésztájának készítése gyakran családi örökség.
Fotó: www.envato.com

Johannesburg

Számos rekordot döntött pizza létezik, de a valaha piacra dobott legnagyobb a johannesburgi, Dél-Afrikából származik, amit egy szupermarketben készítettek, majd ott is értékesítették. Összesen 500 kg lisztből készült, átmérője pedig meghaladta a 37 métert.

Japán

A furcsa pizzafeltétek rangsorában Japán a legbizarrabb ízeket tudhatja magáénak: a gyakori hozzávalók közé tartozik az angolna, a tintahal és a „Mayo jaga”, ami majonéz, burgonya és bacon kombinációja.

XIII. Lajos

Hagyományos pizzatészta, amin homár, a legjobb sajtok, kaviár és kézzel szedett ausztrál rózsaszín só van: ez a Luigi XIII. pizza. Ha ilyet szeretnél enni, pénz legyen nálad, ugyanis 12 000 dollár. De ott van a Royale is, amit egy olasz alkotás a 007 tiszteletére. arany levelekkel, szintén homárral és a legfinomabb lazaccal van megspékelve, majd 1958-as Dom Perignon-nal tálalják.

Olimpia

Tavaly nyáron Nápolyban tartották meg az első pizza olimpiát: annak ellenére, hogy Olaszország vitte el a legtöbb érmet, a „hagyományos pizza” kategória meglepő győztese egy hiroshimai japán pizzakészítő volt.

Margherita pizza

A Margherita a világ leggyakoribb fajtája: paradicsomszósszal fehér mozzarellával és egy bazsalikomlevéllel befedve, melyet 1889-ben talált fel a nápolyi pizzakészítő, Raffaele Esposito. Színeivel az olasz zászló előtt szeretett volna tisztelegni, nevét pedig az akkor uralmon lévő királynőről kapta.

Fotó: www.envato.com

Kerek

A hagyományos pizza tipikus formája kerek, melyet egy kis tésztalabdából kiindulva nyújtanak lepényformává. Ha lehetőséged van mindenképp nézd meg, ahogy egy akrobatikus pizzakészítő mutatványozik a teljesen kinyújtott tésztájával egy ujján.

Szelet

A hagyomány ellenére, a pizzát gyakran szeletekben eszik, különösen Olaszországon kívül: a szeletelt pizza extra nagy átmérőjű. Hogy melyik a leggyakoribb? A pepperonis pizza, amelyet gyakran szalámival bolondítanak meg.

Feltétek

Mivel a pizzatészta szinte az egész világon ugyanúgy készül, a séfek a feltéteken élhetik ki fantáziájukat, amelyek jelentősen változnak attól függően, hogy a világ melyik részén készítik. A japán tintahalastól, az ananászos édes-savanyú ízéig, a krokodilhúsos és a rovaros pizzán át, már mindent pakoltak a tésztára.

Kemence

Az autentikus pizzát kemencében sütik, még jobb, ha a tűzhely vezúvi lávakővel van bélelve kis, alacsony bejárattal a hőszóródás elkerülése érdekében.

Fotó: www.unsplash.com

Szex

Olyan jó és olyan széles körben elterjedt, hogy sokan hasonlítják a szexhez: a legnépszerűbb idézetek egyike ebben a témában Mel Brooks és Sharon Stone nevéhez fűződik, és így szól: „A szex olyan, mint a pizza, még akkor is jó, ha rossz.”

Élesztő

A pizza elkészítéséhez általában sörfőző élesztőt használnak, de a legfontosabb, hogy a tésztát megfelelően kelesszük meg, mielőtt beletennénk a sütőbe: különben a pizzatészta tovább nő a gyomorban.

Tags: ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE