„A bögréjéből inni életérzés” – fogalmazott találóan Simon Edina keramikusművész egyik vásárlója. A gondolattal könnyen azonosulok, amikor a vajas-petrezselymes sült csirkecombokat, a mélybordó mézes céklával és sárgarépával a keramikus azúrkék tányérjából falatozzuk. Simon Edina esztergomi otthonában és műhelyében jártam, ahonnan olyan panoráma nyílik a bazilikára, hogy egy másodpercig azt gondoltam, ha nagyon szeretném, akár meg is simogathatnám a kupolát. Ám ez itt nem csodaszámba megy, hanem magától értetődő díszletelem, ahogy a kertben fellelhető rengeteg csetresz, kaspó és madár, melyek mind azt hirdetik, teremtő erő lakik a Szent Tamás-hegyi otthon falai között.
„Az utolsó stáció után egy hirtelen balost kell venni, majd egy cégér jelzi, jó helyen jársz” – igazítanak útba a környékbeliek, miközben kaptatok fel a kálvária tetejére. Ha festő lennék se festhetném mesésebb miliőbe Simon Edina portáját: szűk, macskaköves utcácskák ölelik körbe a házat, mellette a hegytetőn a kis kápolna, mely a bazilikával néz farkasszemet. De most nem veszhetek el Amélie csodálatos világában, a témámra kell koncentrálnom, az meg ugye az étkezés jobban mondva a tálalás.
Konyha, művészet
A látvánnyal kell felcsigázni a gyomrot, mesélem Simon Edinának, miközben igazgatjuk a kiválasztott tányéron az ételt a fotózáshoz. Ezt amúgy egy régi ételfotós kollégától hallottam, amikor kértem, osszon meg pár praktikát velem. Egy másik fotós pedig arra tanított, hogy a hitelesség miatt nagyon fontos, hogy abból a szögből készüljön a kép, ahogy evés közben éppen rálátok az ételre.
Funkcionális szépségek
„De, ami ennél is fontosabb, az érzelmekre hasson” – mondja Simon Edina, és mindketten egyetértünk abban, hogy egy különleges étkészletben tálalt étel még teljesebbé teszi az étkezés élményét. „A legtöbb embernek többféle bögréje van otthon, és sokszor a hangulata határozza meg, hogy melyikből issza a reggeli kávéját. Én olyan tárgyakat alkotok, amelyekkel jó együtt élni, amelyekhez lehet ragaszkodni, kapcsolódni. Alkotáskor pedig a hangulatomat, az érzéseimet élem meg, és dolgozom bele az agyagba, de persze nem hagyom figyelmen kívül a vásárlói igényeket sem, vagy épp az évszakokat.” Ezek mentén kelnek aztán életre, vagy inkább őrzik meg a természet csodáit a szebbnél szebb készletek, mint például a pipacsos, a tavaszi mezős, vagy most épp, a csipkebogyós. A szépség mellett Edina a praktikumra is odafigyel: kerámiaporcelán étkészletei mosógatógépben moshatóak és mikróba is lehet őket tenni.
Nincs két egyforma
Ahogy a tálalóban kutatunk a savanyúságnak való kistányérért, feltűnik, hogy a saját használatú tányérok és tálkák között igen nagy a hasonlóság, de picit mindegyik más. „Nem tudok két egyformát készíteni, és nem is célom. A munkafolyamatban az az egyik legizgalmasabb, hogy van benne nagy adag esetlegesség” – tudom meg a választ és tényleg, mit is vártam, ez itt nem az IKEA, nem gyártósoron készülnek a termékek.
Kapcsolódás a földdel
És, hogy az egyediség mellett még mi vonzotta erre a pályára? Ezt már a közös ebédünk után, a gyömbérteát kortyolva hallgathatom meg. „Grafikus szerettem volna lenni eredetileg, de nem vettek fel a Képzőművészetire. Az élet pedig úgy hozta, hogy egy keramikusművész mellé kerülhettem inasnak.” Edina már gyerekkorában is imádott sarazni, gyurmázni, így az agyaggal való találkozás otthonos volt számára.
„A gyerekkoromból ismert megnyugtató érzést hozta magával ez a régi új élmény: annyira ősi és természetes volt kapcsolódni a földdel. Nekem a teljesség élményét adja, hiszen megtalálható benne mind a négy elem. Az agyag a föld elem, a víz ahhoz kell, hogy formálni lehessen, a kiszáradásához levegőre van szükség, az égetéshez pedig a tűzre.” Edinának a grafikusságtól sem kellett teljesen elbúcsúznia, hiszen rengeteg mintás tányér, tálka, csésze, bögre, és váza található a műhelyben. „Az egyik legnagyobb öröm, ha színes, rajzolt edényeket készíthetek, ilyenkor minden művészi vágyamat egyszerre élhetem ki.”
Művészetterápia
Ebből az örömből pedig mások is töltődhetnek, és nem csak passzív befogadói lehetünk az egyedi kerámiáknak, ugyanis megannyi workshopon kerülhetünk közelebb ehhez a különleges világhoz. „Aki egyszer megérzi, micsoda feszültséglevezető az agyagból kicsapkodni a levegőt, és milyen flow-ba tud vinni, ahogy a korongon pörög a nedves agyag, az visszajáró vendégem lesz” – mondja búcsúzóul a keramikus.
Az ötödik elem
Alkotóként mi magunk leszünk az ötödik elem – ezt a gondolatmagot vetem el magamban útban hazafelé, de a magasztos felismerésem hamar tovaszáll, miközben azon morfondírozok, ennyi különleges kerámiaedény után, hogy fogok a csorba egyentányérokba jó érzéssel vacsorát adni a családnak. Azt hiszem, hamarosan én is a felszabadult agyagcsapkodók táborát fogom erősíteni.#
