Kezdjük azzal, hogy megfejtjük a lényeget. Mi is az a rozé. Valójában akár a borról, akár a kacsamellről beszélünk, pontosan ugyanazt jelenti. A szín megjelölése, ami, ha magyarul szeretnénk mondani, a legközelebb a rózsaszín áll hozzá, de mégsem fedi teljes mértékig a valóságot, mert sokkal mélyebb árnyalatokról beszélünk. Tehát ha a rozé kacsamell felbukkan a szemünk előtt egy étlapon, arra számíthatunk, hogy belül rózsaszínes árnyalattal bíró szaftos húst kapunk, aminek külseje barnásra, ropogósra sült. Ha mellé kapunk egy rozét, no az sem baj…
Az alapanyag alapja az alap-anyag
A házi kacsa, vagy manapság már inkább „üzemi” kacsa, egy víziszárnyas. Rendszertanilag a récefélék csoportjából való, amit régen úgy hívtak, vadkacsa. A színe egészen a fehértől a barnás árnyalatúig megtalálható, függően attól, hogy tenyésztett, keresztezett vagy vadon élő. A táplálkozása és ez által húsának árnyalatai is ettől változékonyak. A tenyésztett fajta főleg gabonán él, a „vadabb” változatok pedig azon, amit a természet ad számukra – moszat, rovarok, magok, stb. Miután az ember körülbelül 5000 éve, de lehet, hogy 6000 -„ezt nem tudta megmondani senki”, – háziasította, azóta fogyasztjuk világszerte.
Az biztos, hogy már a 19.század végén Magyarország egyik legfontosabb „baromfijaként” tartják számon, főleg a vidék világában. Tanyán, gazdaságokban, és otthonokban is megtalálható azóta is. A háziasított jószágok nagyon komoly szerepet töltöttek be a vidéki családok élelmezésében, és a sok keresztezés következtében nagyon sok fajtája alakult ki. Mivel a tenyésztése körül sok esetben folytak viták, és hoztak szabályokat, ezért 2004 óta a magyar kacsa védett háziállat. Szerencsére a kacsa bírja a strapát. Tenyésztése relatíve könnyű, mivel a kacsa igénytelen jószág. Mindegyik változata igényli a vizet, hiszen az evolúció erre szánta őket. Lemezes csőr, csónak alakú test, és úszóhártyás láb.
A kacsamell, kacsamellfilé csakis a legjobb forrásból
Aranyszabály minden vendéglátással foglalkozó vállalkozás számára a jó minőségű alapanyag beszerzése. Vigyázni kell, főleg a kacsa kapcsán, hogy milyen forrásból származik. Mivel közkedvelt ételek készülnek belőlük, mint a rozé kacsamell, számottevő fontosságú az állandó minőség és a folyamatos ellátás. A MATUSZ-VAD ezen a területen is a legjobb minőséget adja, és partnereinek biztonságos megoldást jelent hosszú távra is.
A kacsamell fejedelmi fogás
Elkészítése amilyen egyszerű, annyira nagy figyelmet igényel. A leginkább kardinális tényező, hogy soha nem szabad túlsütni! Ettől még a legprofibb szakácsok is félnek, ezért ajánlunk egy megoldást. Első körben vegyünk elő egy serpenyőt, melegítsük elő, némi minimális zsiradékot dobjunk rá (ha lehet kacsazsírt). A kacsa alsó részét irdaljuk be óvatosan, hogy a saját zsírja is tudjon dolgozni. A serpenyőben süssük addig, míg nem pirosodik ki, vagyis hozzunk létre rajta egy vékony, de tartós pompás színű kérget. Ez után kerüljön csak a kacsánk a sütőbe, legegyszerűbb, ha van olyan serpenyőnk (öntöttvas), ami a sütőben is tökéletes. Ha nem, óvatosan tegyük át tepsibe, és takarjuk le. Az alapvető fűszerezés a legegyszerűbb. Só, bors, ízlés szerint mehetnek rá zöldfűszerek, és természetesen fokhagyma.
Ez egy érzékeny művelet a kacsa sütése során. Ezt követően lassan süssük alacsony hőfokon 150-160 Celsius-fokon. Az időtartam függ a méretétől is, de legalább egy-két óra hossza. Ha a rozéra sütés a cél, akkor kevesebb idő is elég lesz a húsnak, ha viszont jobban átsütve szeretnénk elkészíteni, akkor se vigyük túlzásba. Néha nézzünk rá, használjunk hústűt! Ha nem pirítjuk előtte serpenyőben, akkor vegyük le a fóliát, emeljük a hőfokot kb. 200 Celsiusra, és (grillezzük) pirítsuk. Ha sokáig bent marad, megtörténhet amitől féltünk, hogy kiszárad.
A sütés után a legfontosabb a pihentetés! A kacsa méretétől függően 15-30 perc. Ahogy szép lassan hűl a kacsa, a rostok összehúzódnak. Ennek következtében meg tudja tartani a „nedvességet”, tehát a kacsa szaftos tud maradni.