A vendéglátás sok meglepetéssel és megannyi élménnyel ajándékoz meg minket, de mindig lehet fokozni. A Gajdán testvérek esetében nem az a meglepő, hogy ikrek, hanem az, hogy mind a ketten jól mutatnak szakácskabátban.
Hogy valakiből szakács, majd elhivatott séf lesz, olyanra már láttunk példát, de arra már ritkábban, hogy egy testvérpár – akik olyanok, mint két tojás – ugyanazt a szakmát választják hivatásuknak. Bár szűkebb régiójukon kívül is ismertek, hiszen évek óta halmozzák a szakácsolimpiákon, világbajnokságokon az érmeket, büszkén képviselik hazánkat, mégis keveset hallunk róluk. Gajdán Attila és Gajdán Antal elhivatottan képviselik a szakmát és tanítják az új nemzedékeket is. Gajdán Antallal beszélgettünk pályafutásukról, terveikről.
- Hogyan kezdtétek a pályát?
- Mi még akkor tanultuk a szakmát, mikor még ötéves volt egy szakácsiskola. Ez már magában fontos! Az első perctől kezdve Rédai Attila séfünk, mentorunk, már az elején ellátott minket feladatokkal, magyarul az iskola mellett már bőséggel dolgoztunk. Amikor valakinek megírt egy étlapot, minket küldött, hogy főzzük le és tanítsuk be, mert bízott bennünk. Viccesen hangzik, de pontosan ezért rengeteg munkahelyen dolgoztam, dolgoztunk. Tehát mondjuk úgy, már az elejétől fogva be lettünk dobva a mély vízbe.
- Mikor kezdtetek el versenyezni?
- Már teljesen az elejétől. 2010-ben már csináltuk a hidegkonyhai versenyt. Valójában ahogy elkezdtük az iskolát, szinte minden hétvégén szakmai versenyeken vettünk részt. Jöttek annak idején a Hungexpo területén megrendezett Hoventák, folyamatosan jártunk fel Budapestre. Egy szóval rengeteg hazai versenyen vettünk részt, hol én, hol a testvérem. Egymást készítettük fel, egymást hajtottuk, hogy egyre jobb eredményeket érjünk el. 2012-ben voltunk Németországban – Erfurtban – az első világversenyünkön, a szakácsolimpián, ifjúsági kategóriában. Akkor éppen csak lecsúsztunk, egy ezüst- és egy bronzérmet hoztunk haza. 2014-ben, Luxemburgban, ugyancsak ez lett az eredmény, ott én hoztam el a bronzérmet, Attila pedig az ezüstöt. 2016-ban Erfurtban, 2018-ban újra Luxemburgban, 2020-ban pedig Stuttgartban – ott már én vittem a csapatot, mint csapatkapitány. Az utolsó három versenyen csapatban is indultunk a Hajdúsági Regionális Culinary Team-el.
- Nem lehet kikerülni a kérdést. Hogyan bírtátok mindezt finanszírozni?
- Bevallom, ez nem könnyű. Már 2009-ben tudatosan készültünk erre, és a kisebb versenyekből származó bevételek teljes összegét félretettük. 2010-ben megalapítottuk a Hajdúböszörményi Gasztronómiai Egyesületet, pontosan azért, hogy majd el tudjunk menni világversenyekre. Keservesen két évig gyűjtögettünk rá, és még a saját bevételeinkből is hozzátettünk. Aztán létrehoztunk egy gasztronómiai rendezvényt is, aminek ugyancsak az összes bevételét félretettük, illetve egy jótékonysági rendezvény is. Ebből a kettőből már az útiköltséget ki tudtuk fizetni.
- Ha jól értem, akkor mindent feltettetek erre? Azért dolgoztatok, hogy versenyezhessetek?
- Bármilyen furcsán hangzik, igen! Mint mondtam, ezt csak fanatikusan lehet csinálni! Sokan el sem hiszik. Valójában az egész család és a barátok, mind támogattak minket. Azok, akik hittek bennünk. Hozzáteszem, néhány szponzort is sikerült szerezni, de az első években nem sokat kaptunk tőlük. Van egy főtámogatónk immáron 20 éve, de helyi vállalkozók, zöldségesek, hentesek is mellénk álltak. Valahogy úgy ment ez, hogy sok kicsi sokra megy. Mindenkivel úgy egyeztünk meg, hogy valamit valamiért, tehát akik nekünk segítettek, mi is elmentünk nekik rendezvényekre főzni. Ez így korrekt! A MNGSZ, a megyei önkormányzat és a város is segített, valamint nyertünk egy pályázatot is. Bevallom, rengeteg munka, szervezés, utánajárás volt mindezt összerakni. Számszakilag az első verseny 4,5 millióba került, és nekünk csak a fele volt meg. Egyszerűen csak rengeteget dolgoztunk a testvéremmel, hogy összegyűjtsük!
Az utolsó verseny előtt eleinte úgy voltunk vele, és tanítónk, mesterünk is azt mondta, hogy megérettünk a feladatra, önállóan készüljünk fel a versenyre, ő abbahagyta a versenyeztetést. Aztán addig-addig hergeltük magunkat, amíg csak újra belevágunk. Teljesen új csapatot szedtünk össze, újra elkezdtünk gondolkodni, tenni az anyagi háttér megszerzésén. Az is benne volt, hogy kihagytunk közben két évet, és nem is ismertük a mostani trendeket. Végül újra összehoztuk, és csapatban bronzéremmel sikerült végezni újra! Másnap pedig az egyéni versenyen ezüstöt és bronzot szereztünk. Azt hozzá kell tennem, hogy egy ilyen szakácsolimpián napi kétszáz induló van, el lehet képzelni milyen rettentő sok szakács, cukrász verseng. Mikor felvonulunk egy sportcsarnokban, hihetetlen a hangulat. Azt kell elképzelni, hogy 5000 szakács hófehér szakácskabátban, a saját lobogója alatt bevonul, eszméletlen érzés! Nagyon büszkék vagyunk, hogy megint sikerült dobogós helyen végeznünk.
Mikor lesz a következő verseny, és egyáltalán fogtok-e újra indulni?
Az idén lesz a következő nemzetközi megmérettetés Luxemburgban. Sajnos az idén ki fogjuk hagyni a versenyt, a vírushelyzet miatt nem tudunk elmenni. Nem beszélve arról, hogy mi, magyarok a felkészülést kénytelenek vagyunk munka mellett megoldani, melyre rengeteg időre és pénzre van szükség. Nem tudtunk rendezvényeket tartani, melyből bevételünk lehetett volna. Augusztusig kell döntenünk. Addig reménykedünk, hátha találunk segítséget, hogy ne kelljen kihagyni versenyt.
Nemcsak művelitek, műveled a szakmát, hanem oktatjátok is. Ezzel mi a helyzet?
- Négy éve kezdtem el oktatni is a szakmát. Az új generáció, az utánpótlás, mindig is fontos volt ebben a szakmában, de most még nagyobb jelentőséggel bír, mint bármikor. Sajnos nagyon nehezek a körülmények, mivel alig van alapanyag a tanításhoz. A szakma szeretete miatt így jószerével saját kasszából kellett sok esetben pótolni, hiszen főzni csak alapanyagból lehet, márpedig mi szakácsokat képeztünk. Sajnos ezt a tevékenységet már nem végzem, de testvéremmel vágyunk egy tankonyha létrehozására, ahol a tudásunkat átadhatjuk a fiatal nemzedéknek.
- Ettől függetlenül nem adtátok fel, hiszen most is készítetek oktatóanyagokat. Ezt hogyan képzeljük el?
- Persze, ha valaki szereti, amit csinál, igyekszik többet tenni annál, hogy bejár dolgozni. Készítettünk egy oktatófilmet az egészséges táplálkozásról. Eljárunk különböző rendezvényekre, illetve iskolákba is szakmai tanácsokat adni. Egyrészt az embereket próbáljuk rávezetni arra, hogyan is kéne alapanyagot választani, főzni, illetve igyekszünk még a pályaválasztás előtt felhívni a gyerekek figyelmét a mi szakmánk szépségeire. Az az igazság, hogy mindig jönnek új ötletek, amiket megpróbálunk megvalósítani.
- A szakmai berkeken belül mennyire tudtok érvényesülni? Hiszen nem kis teljesítményeket tettetek le az asztalra.
- Sok esetben nehezen. Mi a harmincas éveink elején járunk, és függetlenül az szakácsolimpián szerzett érmeinktől, eredményeinkről, még mindig fiatalnak számítunk. Inkább néznek fel a munkahelyeken egy jóval idősebb konyhafőnökre, pedig a tudást is mértékadónak kellene venni, nem csak a kort.
- Mit szerettek igazán főzni?
- Én úgy gondolom, hogy mi magyar szakácsok vagyunk, és nekünk igenis magyaros ételeket kell készíteni. Természetesen, ettől függetlenül, a molekuláris gasztronómiát is csináltuk már, illetve azt főzzük – mind technológiailag, mind pedig elvárásokban – amit a trendek megkívánnak. De igazán a mi szívünk csücske az a jó, ízes hazai konyha.#
