fbpx

Ez a tenger gyümölcseivel turbózott rizottó egy igazán krémes, könnyed, kellően pikáns egy kellemes gourmet délutánhoz. Figyelem, csakis frissen fogyasszátok, akkor viszont gátlástalan mennyiségben!

Hozzávalók 4 főre:

A rizottó elkészítése:

  • Egy serpenyőben pirítsuk üvegesre a finomra vágott vöröshagymát, majd adjuk hozzá az arborio rizst, és 1 gerezd fokhagymát reszelve.
  • Pirítsuk át őket együtt, majd amikor a fokhagyma már éppen elkezdene pirulni, öntsük fel 1 dl fehérborral.
  • Ha ez elpárolgott, öntsünk hozzá 1 dl alaplevet, majd ismételjük meg a borral és csak ugyan az alaplével ezt a folyamatot. Akkor tökéletes a rizottónk, ha a rizs keményítőjétől az alapleves-boros levünk sűrű, nyúlós állagúan szaftos és a rizsszemek kóstoláskor kellemesen roppanak a fogaink alatt. Ez azért fontos, mert a jó rizottó titka, hogy az arboriot aldante főzzük.
  • A végén adjunk hozzá 11 dkg kockázott vajat és 11 dkg reszelt parmezánt, majd keverjük át óvatosan. A végeredmény egy zseniális, savas behatású, krémes és parmezános egyveleg. Ezzel már készülhetünk is a tálaláshoz, de még gyorsan csináljuk meg a tengeri ketyeréket.

A tenger gyümölcsei elkészítése:

  • Forró serpenyőbe öntsünk olívaolajat, dobjuk bele 2 gerezd zúzott fokhagymát és pár szelet chilit – ezt ízlésre bízom, ki mennyire bírja az erőset.
  • Tegyük hozzá a tengergyümölcseit és jól pirítsuk át együtt őket.
  • Locsoljuk meg a facsart citrom levével, szórjuk meg friss, finomra vágott petrezselyemzölddel, pörgessük át és locsoljunk rá kevéske fehérbort, ezzel megállítjuk a pirítás folyamatát. Amint egy kicsit kiforrta magát vegyük is le a tűzről, adjuk hozzá a maradék 4 dkg hideg vajat és óvatosan keverjük el, hogy krémes legyen a ragunk. 

Tálalás:

  • Tálaláskor egy mélyebb tányérba halmozzunk a kész rizottónkból, egy kanál segítségével pedig kedvünk szerint tegyünk a tetejére a tenger gyümölcseiből.
  • Végül locsoljuk meg egy kis bazsalikom pestóval és szórjuk meg egy kis parmezánnal, helyezzünk rá pár levél friss bazsalikomot. 

Jó étvágyat kívánok! 

Tags:
Matusz-Vad technikai séfje azóta szakács szeretne lenni, hogy hatéves korában elkészítette élete első rántottáját. Mindig is ambiciózus volt, több szakmai versenyen is részt vett, melynek eredményekeként ösztöndíjat nyert Valenciába, majd később Ausztriában is tapasztalatot szerzett. Hazatérve már konyhafőnökként állt több ismert étterem élén és a rendezvényszervezésbe is belekóstolt. A Matusz-Vaddal még szakácsként ismerkedett meg, majd pár évvel később területi képviselőként csatlakozott a céghez. Jelenlegi pozíciója számára az igazi álommunka. Technikai séfként folyamatosan fejlődhet, ötletelhet, és jobbnál jobb receptekkel kényeztetheti olvasóinkat, melyek nem csak a szakmát, de gasztronómiára fogékony „amatőröket” is főzésre csábítja.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE