Ha nyár, akkor Balaton. Ha Balaton, akkor pedig lángos! A klasszikus sajtos-tejfölös megjelenése óta pedig olyan szofisztikált kivitelekkel, feltétekkel is bővült, ami megfér egy bisztrókonyha repertoárjában is.
Fotó: Flickr
Mi az a lángos?
A lángos a magyar konyha hagyományos, lágy kelt tésztából készülő sült lepénye. Nem kell hozzá sok minden, de az jó, ha minőségi alapanyagból való. Liszt, só, élesztő, egy kis cukor, némi víz és olaj. Ki ne emlékezne azokra a nyarakra, mikor nagyszüleinknél felhőtlen boldogságban szaladgáltunk a kertben. Kimelegedve kergettük a labdát, és másztunk a fák lombjai közé. A felfújható medencék csobbanásaira, a biciklire, a kerti csapra. A konyhából kiszűrődő olaj illatában ott ténykedett a nagyi, kisütötte az aranybarna lángost, amit még másnap is jókedvűen majszoltunk. Ez az az étel, mely mindenkiben nyomot hagyott, hiszen emlékeztet a felhőtlen nyaralásokra, a strandok büféi előtt kígyózó sorokra, a nyár illatára. A lángos az az étel, amit mindenki szeret, vagy így, vagy úgy, de kelléke lett az életünknek.
Fotó: Flickr
Mindenkor és mindenhol
A lángos sikerének titka az egyszerűség. Valójában a kenyérrel együtt jelent meg, néha csak úgy, kelesztés nélkül sütötték ki. Alkalmas volt sok ember éhségének csillapítására, ezért a lepény a római légiók alapétele volt. Keletkezése a spórolás következtében történt, hiszen a maradék tésztát sem dobták ki, és a dagasztás során felgyűlt felesleget, kaparékot is kisütötték. A fennmaradt tésztát ízesítették fűszerekkel, keverték húscafatokkal, hagymával, és szinte mindennel, ami megmaradt. Egyszerre volt reggeli, ebéd és vacsora, mely egy idő után továbbfejlődött.
Fotó: Flickr
A Kárpát-medence „kenyere”
A Kárpát-medencében, illetve a magyarlakta vidékeken már a középkorban is készítettek lángost. Akkor persze a lepénykenyér fedőnevet adták neki. Ahogy a népi háztartások, úgy az utcai árusok kínálatának tipikus terméke volt. Vásárok, események elmaradhatatlan kellékeként szolgált és a mai napig megtartotta utcai jellegét. Ettől függetlenül jelen volt a főúri udvarok kínálatában és az ünnepek alkalmával is. Különbségeket csak ízesítésében, és feltétjeiben lehetett találni, ahogy a mai napig. Főleg az ország délnyugati részén a jobb módúak hagymával és szalonnával megrakva is sütötték, ami a mai kenyérlángos ihletője volt. Keleten inkább magában, tejföllel vagy lekvárral ették, később az ipari cukor megjelenése után édesen is fogyasztották. Egy idő után az otthoni kenyérsütés hagyománya eltűnt, helyét a sütőipar és az iparilag előállított kenyér vette át, ami a mai világban szép lassan visszarendeződik.
Fotó: Flickr
Lángos korszak, és tovább
A zsiradékban sütött lángos az ötvenes évek végén jelent meg, és egészen a nyolcvanas évekig töretlenül vitte a prímet. Főként kisiparosok, maszekok kínálatában jelent meg tipikusan strandételként. A gasztronómia fejlődése természetesen hatással volt a lángosra is, amit már inkább finoman hungarikumként is aposztrofálnak, de semmi köze hozzá, hiszen a világ minden pontján fellelhető valamilyen formában. Ez köszönhető a konyhatechnológiák fejlődésének, az alapanyagok kibővülésének. Így a lángos már nem csak a fokhagymás, tejfölös alapverzióit jelenti, hanem akár a bisztrókonyhák szofisztikált ételkülönlegességeit. Annyiféle feltéttel, megoldással találkozhatunk, amennyi a szakácsok, szakemberek fantáziája.
Fotó: Flickre
Minden variációt – is – megtalálunk
A hagyományos kenyérlángoson kívül krumplilángos is készíthető, amit nyers, reszelt burgonyával vagy krumplinyomón átnyomott főtt krumplival is készítenek. Újabban világszerte terjed, már Ausztráliában és Új-Zélandon is ismerik és árulják. A lángost készítik édesen, sósan, hússal és zöldséggel, hallal, és magában. Találkozhatunk göngyölt lángossal, rakott lángossal, szendvicslángossal, fogyaszthatjuk főételként tenger gyümölcseivel, de akár túróval, vagy juharsziruppal is. A variációk száma szinte végtelen. Így a vendéglátás egyik alapjának is mondhatjuk a lángost.#
