A Caffe Reggio 1927-ben nyitotta meg a kapuit, pontosan ugyanott, New York Greenwich Village részében, a MacDougal Street 119. szám alatt, ahol ma is megtalálható.
Az intézmény alapítója, Domenico Parisi a húszas évek elején vitte át – az amerikaiak nagy örömére – az óceán túlpartjára a cappuccinót, milliónyi ember illatos-habos napindító, lélekcirógató meleg italát.
Benn, a kávézó hátsó részén látható kiállítva az az 1902-ben gyártott presszógép, amelyre Parisi minden megtakarított pénzét beletéve beruházott, amikor megnyitotta az üzletét 1927-ben.
A Caffe Reggio töretlenül szárnyaló karrierje során számos mozifilmben is szerepelt, többek között a Keresztapa II-ben vagy – a maiak kedvéért – a Shaft sorozatban. De nem csak a mozivásznon volt megbecsült háttér, John F. Kennedy a kávézó előtt tartotta meg 1959-es, híres beszédét.
Az emblematikus kávézó mára egybeforrt az amerikaiak gasztrokultúrájával és történelmével. Járja arrafelé egy mondás, hogy van pár dolog, ami nem változott odaát, és ezen kevesek egyike a Caffe Reggio.
Odabenn a kézzel készített székektől a vastag karimás, narancssárga feliratos tányérokig minden Olaszországról mesél. Amellett, hogy itt ihatjuk életünk legeslegfinomabb cappuccinóját és olyan tiramisut kapunk, amelytől a nagyi azonnal könnyekben törne ki, a Caffe Reggio egyéb finomságokat is kínál. Jelen sorok írója a cikk kedvéért rendelt egy pestós-mozzarellás-grillezett paprikás szendvicset, amely önmagában is remekül képviseli az olasz konyha egyszerű-és-nagyszerű vezérelvét.
A Caffe Reggio eleven bizonyítéka annak, hogy ami régi, az is lehet eszméletlenül jó. Aki véletlenül New Yorkban jár, nem hagyja ki élete cappuccinóját! És hozzon egyet nekünk is.
(forrás: www.culinarynewsworld.com)
