fbpx

Egy hagyományos alapanyagból is lehet meghökkentő ízeket elővarázsolni, amit még megbolondíthatunk izgalmas körettel is. Így tesszük ezt most

Hozzávalók:

1 db sertésszűz

2 fej vöröshagyma

1 nagy fej zeller

3 db csicsóka

10 dkg vaj

só, bors, kardomon, csillagánizs, szegfűbors,

Szűz elkészítése

Kevés állati zsiradékon felhevített tepsiben, néhány perc alatt kérget sütünk az egészben lévő sertésszűzre. Majd tepsibe helyezzük egy kocka vajjal és 200 Celsius-fokos sütőben 10 percig sütjük. Kivéve lelocsoljuk kevés vajjal és 10 percig hagyjuk állni.

Zellerkrém elkészítése

Felkockázzuk a vöröshagymát és a zellert. Dinszteljük meg a vöröshagymát, de csak annyira, hogy egy picit összeessen. Ráhelyezzük az összevágott zellert és néhány percig pirítjuk, akár a sütőbe is behelyezhetjük és 200 Celsius-fokon 20 percnyi időtartamra. Ezt követően felöntjük tejjel, de csak annyival, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük, sóval, borssal, és néhány csepp füstölt szezámmagolajjal. Összefőzzük néhány perc alatt, majd kézi leturmixozzuk.

Sous vide csicsóka:

Kevés vízbe belerakunk csillagánizst, szegfűborsot, kardomont. Ezt forraljuk 6-10 percig, majd leszűrjük és megvárjuk, míg kihűl. A csicsókát hámozatlanul belehelyezzük egy sous vide zacskóba és 10 perc alatt készre főzzük. #

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE