A kardhal valódi ínyencség. A hús szerkezete tonhalra vagy borjúhúsra emlékeztet – stabil hússzerkezettel rendelkezik, ugyanakkor omlós. Enyhe halíze van, de végeredményben “húsízű”, ezért azoknak ajánljuk a kardhal kipróbálását, akik nem nagyon szeretik a halat.

Hozzávalók:

Kardhal steak

Újburgonya

Kakukkfű

Olivaolaj

Fokhagyma

Fekete bors

Lime

Elkészítés:

Mossuk meg alaposan a burgonyákat, majd vágjuk félbe őket. Tegyük egy keverőtálba, szórjuk bele a sót és a morzsolt kakukkfüvet, dobjuk bele a gerezdekre szedett, de héjában hagyott fokhagymagerezdeket, locsoljuk meg az olajjal, majd keverjük alaposan össze, hogy mindenhova jusson a fűszerekből és az olajból. A keveréket öntsük egy tepsibe, és előmelegített 180 fokos sütőben süssük 25 percig, illetve addig, amíg a krumplik megpuhulnak.

 A kardhal steaket kenegessük meg oliva olajjal, sózzuk, borsozzuk majd tegyük füstölési pontig hevített serpenyőben és süssük mindkét oldalát 2-2 percig. Ne süssük túl, mert kiszárad a hal. Tálaláskor csurgathatunk rá lime-levet.#

Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.