A COVID-járvány dacára is szuper évet zárt a vendéglátás Magyarországon. Az online kasszák adatai alapján csaknem 26 százalékkal több bevétel realizálódott, mint egy évvel korábban, és kevesebb, mint 3 százalékkal marad el a 2019-es számoktól.

Budapest szerepe az országos vendéglátásban kezd visszaállni a korábbi szintre, amely a nemzetközi forgalom élénkülésével várhatóan tovább erősödik – közölte hétfőn a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A NAV adatai szerint a vendéglátóhelyektől származó bevétel 2021 január-december között 1030,7 milliárd forint volt, ami 25,9 százalékkal több, mint 2020-ban (819 milliárd forint), és csak 2,6 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben (1058 milliárd forint). A vendéglátás adta az összes onlinekassza-bevétel 7,8 százalékát.

A bevételek 33,8 százaléka Budapesthez köthető, de kiemelkedő volt még Pest (9,7 százalék), Győr-Moson-Sopron (5,1 százalék) és Veszprém (4,6 százalék) megye, járási szinten pedig Budapesten kívül a Debreceni és a Szegedi járásban realizálódott a legnagyobb forgalom. Ami a fajlagos bevételeket illeti, a legsikeresebben működő egységek Budapesten és annak vonzáskörzetében találhatók (Budakeszi, Dunakeszi, Tatabánya).
A turisztikai térségeket tekintve Budapest környéke hozta a legkiugróbb eredményeket év elején, ami a nyár elmúltával is magas szinten maradt. A Balatonnál leginkább a nyári hónapokat jellemezte kiemelkedő teljesítmény, míg májushoz képest év végén a Sopron-Fertő, a Győr-Pannonhalma térségben, illetve Debrecen és térségében mérték a legnagyobb emelkedést – ismertette az MTÜ.
Budapest vendéglátásból származó bevétele tavaly 347 milliárd forintot tett ki, ami 2020-hoz viszonyítva 28,4 százalékos bővülés. Az adatokból az is kirajzolódik, hogy szeptember óta a havi eredmények szinte megegyeznek a 2019-es értékekkel.

forrás: MTI

Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.