Mostanában szerencsére egyre többet fogyasztunk mangalicahúst. Mindamellett, hogy egyre népszerűbb, még egészségesebb is, mint a hagyományos sertés. A megfelelő technológiával egyedülálló textúrát érhetünk el a kimagasló élvezeti értékért.

Hozzávalók 4 főre:

Mangalicakaraj 1 kg

Őrölt fekete bors

Vaj 82% Belga: 10 dkg

Olaj 1 dl

Köretajánlás:

Mediterrán forgatott burgonya

Burgonyagolyó FRISS Aviko: 1 kg

Vaj 82% Belga: 10 dkg

Őrölt fekete bors

Aszalt paradicsom: 0,1 kg

Fekete olívabogyó karikára vágva 0,1 kg

Bazsalikom fagyasztott DARTA :0,01 kg

Elkészítés:

Mostanában egyre több háztartásban található a sous vide eljáráshoz szükséges eszközpark. Nem kell méregdrága eszközökre gondolni, csak egy külső vákuumozóra és egy sous vide rúdra van szükség. Ezt a receptet ezek segítségével fogjuk elkészíteni. 

Felszeleteljük a mangalicakarajt minimum ujjnyi vastag szeletekre. Ízesítjük sóval és fekete borssal, majd egy vákuumzacskóba helyezve egy kis darab vaj kíséretében levákuumozzuk. Beletesszük 35 percre egy 65 °C-os vízfürdőbe, ebből kivéve pedig hirtelen lehűtjük hideg vízben. A zacskókat kibontva egy serpenyőben zsiradékot hevítünk, amelyben készre kérgezzük a hússzeleteket. Ezután néhány perc pihentetés után már tálalhatjuk is.

Közben elkészítjük hozzá a köretet is, amely rendkívül egyszerű. A pasztörizált burgonyagolyókat meleg vízzel átmossuk, majd egy kevés vajon kissé megpirítjuk. Ezután felcsíkozott aszalt paradicsomot és karikára vágott fekete olívabogyót adunk hozzá, és körülbelül egy evőkanál fagyasztott bazsalikomlevelet. Azonnal tálalható.#

Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.