Az európai nemzetek többsége szentestén tartja a karácsonyi főétkezést, és Krisztus születésének előestéjén – a hagyományoknak megfelelően – húsmentes a menü. Bár ezt a fajta önmegtartóztatást a katolikus egyház már nem várja el a hívektől, még mindig vannak olyanok, akik ezen a napon csak halat fogyasztanak. A karácsonyi ünnep ugyanakkor arról is szól, hogy megalapozzuk a következő év bőségét.

Sütni is lehet a halat

A néphagyomány szerint a káposztához hasonlóan a hal fogyasztásától is egy kicsit gazdagabbak leszünk, ugyanis a pikkelyek a következő esztendőben hozzánk guruló pénzérméket szimbolizálják, de a várható jó termésre is utalnak. Csak zárójelben: hasonló okokból teszünk sok apró mákszemet a bejglibe, szilveszterkor pedig ezért eszünk lencsét. Azért is érdemes halat enni, mert az állat gyors mozgása az őt elfogyasztók előrejutását segíti az újévben.

A keresztény karácsonynak már hosszú évszázadok óta része a böjt, ami december 24. éjfélig tart. Ilyenkor csak zöldséget, gyümölcsöt és tésztát volt szabad enni. Ezt a gazdagabbak állítólag úgy kerülték meg, hogy halat és békacombot is tettek az ünnepi asztalra, mivel ezek nem számítottak húsételnek. A hagyomány onnan ered, hogy Jézus a Galileai-tó partján az apostolokat halászokká tette. A hal ekkor vált a megtért és megkeresztelt ember legfontosabb szimbólumává a kereszt mellett. Érdekes módon Magyarországon csak nagyjából 150  éve szokás karácsonykor halat enni, amit egyébként a németeknek és az osztrákoknak köszönhetünk. A rántott hal Bécsből átvett fogás, és a Karpfen mellett ma már szinte kihagyhatatlan ilyenkor a halászlé.

Akár együtt is sülhet a zöldséggel

Bár a hal finom és egészséges, a magyar családok többségénél mégis szinte csak karácsonykor kerül az asztalra. Pedig ennek a húsnak jelentős szerepe lenne táplálkozás-élettani szempontból. Igen fontos vitamin- és ásványianyag-forrás, teljes értékű és könnyen emészthető fehérjéje. Hetente kétszer-háromszor kellene halat enni, és főként zsíros, félzsíros példányokat, mert bennük sok omega-3 zsírsav van, aminek nélkülözhetetlen a szerepe a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében. A ponty a legkeresettebb karácsonykor, a teljes fogyasztás háromnegyedét jelenti. Egyre kelendőbb a szürkeharcsa, a süllő und die pisztráng, de sokan ilyenkor is tengeri fajtákat vásárolnak.

Idén a takarmányárak emelkedése miatt 10-20 százalékkal drágább a hal, ennek ellenére a kereskedők szerint most sem fogy belőle kevesebb, mint máskor. Bár a statisztikák szerint bővül a hazai halfogyasztás, és a korábbi, egy főre jutó évi 4 és fél kilóról 6,7-re emelkedett, még mindig jelentősen le vagyunk maradva a 20 kilogrammos uniós átlagától. Az idegenkedésnek oka lehet, hogy például a halászlét nem könnyű elkészíteni, és talán a család unja már a rántott pontyot. De vannak más megoldások: a halat meg lehet sütni, grillezni, vagy bundába lehet forgatni, de akár paprikást is csinálhatunk belőle. Egy finom harcsapaprikás után, amelyet túrós csuszával szervírozunk, biztosan mindenki megnyalja a tíz ujját. Vagy baconszalonnával betekerve betehetjük a sütőbe, ahol együtt készülhet a mellé szánt zöldségekkel.

Visszatérve a népi hiedelmekhez, régen a halászok a karácsonyi asztal alá tették a hálójukat, hogy a következő esztendőben jó fogásuk legyen. A morzsát nem volt szabad leseperni, és egészen vízkeresztig a helyén kellett hagyni. Utána sem dobták a szemétbe, hanem a fák tövébe szórták, ugyanis a karácsonyi morzsa jobb termést ígért. És magának az abrosznak is volt még egy szerepe: sok helyen abból vetettek, mégpedig a nagyobb termés reményében.

Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.