Hozzávalók:

Kattintson az összetevőre, ha szeretné kipróbálni

Elkészítés:

A desszertünk aljához, amit pohárba tálalunk, elkészítjük a vajas-kekszes alapot, amihez
a kekszet finomra törjük, vagy aprító gépben őrüljük, összedolgozzuk olvasztott vajjal, majd
poharak aljába enyhén lenyomogatjuk.
Hűtőbe rakjuk, amíg a többi elemével foglalkozunk.

Krém:
A mascarponét és a philadelphia sajtkrémet porcukorral, vanília rúd kikapart magjaival, reszelt citromhéjjal együtt kézi habverő segítségével kihabosítjuk.Meleg vízben porzselatint olvasztunk és összedolgozzuk a kihabosított krémmel.

Egy másik habüstben felverjük a habtejszínt lágy habbá, és finoman összeforgatjuk a masszával.
Hűtőbe tesszük, hogy a zselatin egy kicsit kössön a krémen.

Mangózselé:
A mangóból főzünk egy zselét, kevés cukorral és vízzel feltesszük lassú tűzön és addig főzzük
így amíg kicsit besűrűsödik. Közben forró vízben feloldjuk a porzselatint, majd a mangóhoz adjuk.
Botmixer vagy thermomixer segítségével krémesítjük, finomszemű szitán átpasszírozzuk és tálalásig félretesszük hűteni.

A sajtkrémet habzsákba helyezzük a könnyebb használhatóság kedvéért, és a kekszes alapra töltjük poharainkba.
A pohárdesszertet a langyosra hűtött mangózselével zárjuk. Fontos, hogy ne legyen meleg, amikor öntjük, de túl hideg sem, mert ha behúzza a zselatin és sűrű lesz, nem fogjuk tudni szépen befejezni a desszertet.




Tags:
Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.

Ähnlicher Artikel