Cégünk, amely immár három évtizede áll a vendéglátás és a HORECA szektor élén, egy különleges eseményre készül munkatársai számára. Tulajdonosunk, Matusz Balázs, aki nem csak az igazgatótanács elnökeként, hanem mint emberközeli vezető is jelen van a cégcsoport életében, a vállalat több, mint 100 tagját látja vendégül egy maradandó csapatépítő ünnepségre. 

Az esemény helyszíne a festői Balatonfüred lesz. A résztvevők nemcsak a kemény munka gyümölcsét ünnepelhetik majd meg, hanem a többféle közösségi programon is részt vehetnek a meghívottak. A következő hétvégén megrendezésre kerülő esemény fénypontjai között szerepel egy exkluzív koncert, minigolf, valamint látványos sütögetés és egy közös vacsora a közeli Terasz étteremben, mely során a csapat tagjai megoszthatják egymással az elmúlt hónapok történeteit und sikereit. 

Kép: www.furediterasz.hu

A cégünk alapítójának köszönhetően minden részlet gondos tervezés mellett, a dolgozók kényelmét és jóllétét szem előtt tartva került megszervezésre. Ez az esemény nemcsak az elmúlt 30 évet, de a jövő sikereit egyaránt ünnepli.  Együtt csapatként haladhatunk előre az új kihívások és lehetőségek felé. Matusz Balázs ezzel az eseménnyel nemcsak a cég értékeit kívánja erősíteni. Azt az elkötelezettséget is hangsúlyozza, amit a vállalat és annak minden egyes munkatársa iránt érez. A költségek teljes vállalása kiemeli azt a nagylelkűséget, amely mindig is jellemezte vezetői filozófiáját. 

Az ünnepi hétvége alatt a füredi kemping ad otthont a dolgozóinknak. A természet közelsége és a Balaton semmihez sem fogható hangulata még emlékezetesebbé teszi majd a közös élményeket. 

Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.