Szilveszterre nagyszerű étel a ropogós malacsült, amelynek ugyan az elkészítése 2,5- 3 óra is lehet, de megéri a fáradtságot. Pirított kolozsvári szalonnán dinsztelt káposztával és hagymás sült burgonyával az igazi.

Hozzávalók:

Sült elkészítése:

A malaccomb bőrét beirdaljuk, úgy, hogy a húst ne sértsük meg, besózzuk, borsozzuk a húsos oldalát, majd egy sertészsírral kikent tepsibe elhelyezzük bőrével felfelé. Rászórjuk a felszeletelt, vagy felkarikázott vöröshagymát, melléteszünk két db babérlevelet és meglocsoljuk a zöldségalaplével.  Alufóliával lefedjük és 180 Celsius-fokos előmelegített sütőbe betesszük sülni 1,5- 2 órára. Amikor már csaknem puhára sült a hús, akkor levesszük róla az alufóliát és továbbsütjük fél órán keresztül, hogy ropogósra pattogjon ki a bőre.

Bajor káposztaköret:

A kolozsvári szalonnát 1×1 cm-es kockákra felaprítjuk, vöröshagymát apróra felvágjuk, a savanyú káposztát hosszában felvágjuk. Megpirítjuk a kockára vágott kolozsvári szalonnát az aprított vöröshagymával, majd ráhelyezzük a savanyú káposztát.  Ráöntjük a bort, így együtt pároljuk 25-30 percig.  

Hagymás pirított burgonyaköret:

A nagyobb burgonyákat kettévágjuk, majd kevés zsíron serpenyőben megpirítjuk. Mielőtt elkészül, rádobjuk a felszeletelt vöröshagymát és együtt néhány percig továbbsütjük.

Forrón tálaljuk!

Patkó Dávid kreatív séf ajánlásával!#

Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.