Mi lehet jobb a nyáron, mint egy jó szarvaspörkölt bográcsban? Ehhez persze elengedhetetlen a minőségi alapanyagok beszerzése, amitől tökéletes lesz végeredmény. Szerencsére erről mi szívesen gondoskodunk, nektek már csak a barátaitokat kell összetrombitálni!

Hozzávalók:

A szarvaspörkölt elkészítése:

A bográcsot kikenjük a zsírral, beleszórjuk a vöröshagymát és a szalonnát. Tűz fölé akasztva a bográcsot közepes lángon addig pároljuk, míg üveges nem lesz a hagyma. Ekkor belefordítjuk a szarvashúst, majd erős tűzön, gyakori kevergetés mellett addig pirítjuk a húst, míg kérget kapnak a húskockák.

A művelet vége felé a hús levet fog engedni, ekkor megszórjuk a fűszerköménnyel, majd alacsony lángon rotyogtatjuk tovább. Ettől a ponttól kezdve már nem kevergetjük, csak rázogatjuk, forgatjuk a bográcsot.

Rádobjuk a lecsóalapot, az erdei gyümölcsöt, a borókabogyókat, a babérleveleket, a bor felét ráöntjük, majd 1 teáskanál fűszerpaprikával szórjuk meg. 1,5 óra főzést követően sózzuk. Újabb 1,5 óra főzést követően ráöntjük a maradék bort, és rászórjuk a megmaradt 2 teáskanál fűszerpaprikát.

Ezt követően beleszórjuk a felszeletelt gombát, megkeverjük, majd további 1 órán át főzzük. Az utolsó órában kóstolgatjuk, ellenőrizzük sósságát, majd beállítva azt, forrón tálaljuk.

Tags: , , , , , ,
Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.

Ähnlicher Artikel