A chutney-ban az a fantasztikus, hogy nagyon sokoldalúan felhasználható. Működik mártogatósként, húsok mellé szószként, de egy mutatós üvegben szép szalaggal átkötve még ajándéknak is tökéletes!

Hozzávalók 6 db 250 ml-es üveghez:

  • 35 dkg salottahagyma
  • 2,5 kg szilva
  • 30 dkg barna cukor
  • 50 ml balzsamecet
  • 3 dkg friss gyömbér
  • 50 g őrölt fahéj
  • 50 g őrölt szegfűszeg
  • 25 g őrölt fehér bors
  • 30 g só
  • 10 dkg kókuszzsír

A szilva chutney elkészítése:

  • A salottahagymát tisztítsuk meg, vágjuk apróra, majd a kókuszzsíron kezdjük el pirítani. Amikor üveges lesz a hagyma, rátesszük a szilvákat.
  • Reszeljük rá a gyömbért, majd mehet rá minden fűszerünk és ízesítőnk. Lassú tűzön, folyamatosan kevergetve addig főzzük, míg be nem sűrűsödik, és el nem veszti a térfogata kb 60%-át. Ha homogénebb végeredményt szeretnénk, főzés közben egy botturmix segítségével pürésítsük.
  • Ízlés szerint adhatunk hozzá frissen őrölt csilipaprikát, vagy ha igazán gourmék akarunk lenni, akkor 5 cl szilvapálinkát. Utóbbi esetében arra ügyeljünk, hogy az alkoholt égessük ki, mielőtt a szilvához adjuk.
  • Ha készen vagyunk, sterilizált üvegekbe még forrón töltjük, és 2 napra száraz dunsztba helyezzük.

Tags: , , , , ,
Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.

Ähnlicher Artikel