Hozzávalók:
Libamellfilé “A” 300-400 g/db
Sütőtökkocka DARTA
Mini gratin csicsókával és paszternákkal Aviko
Vaj 82% márkázott Ammerland 250 g/db
Tejszín főző állati 20% Debic Original

Elkészítés:
Az áttörölgetett hízott libamellek bőrét beirdaljuk. Figyeljünk arra, hogy ne vágjuk át húsig a bőrt, mert a bőrréteg megóvja a libamellünket a kiszáradástól. Pár csepp olívaolajat öntünk a serpenyőbe és bőrével lefelé kezdjük el megpirítani a libamellünket.
Saját zsírjában sütjük meg. Fordítás előtt sózzuk, borsozzuk.
Nem szabad túl magas hőmérséklete sütni, mert túl hamar megpirul a liba bőre, de nem fog elegendő mennyiségű zsír kisülni belőle.

Körülbelül 3 perc alatt a bőre szépen megpirul, ekkor átfordítjuk, és minden oldalról adunk egy kérget a húsunknak.

Sütőnket előmelegítjük 180 fokra. A körbepirított libamellünket egy kis friss kakukkfűvel és kevés vajjal ízesítjük. Az előmelegített sütőben 8-10 perc alatt rozéra sütjük. Sütés után 10-15 percet pihentetjük.

Ez idő alatt el is tudjuk készíteni köretünket.

Sütőtökkrémünkhöz használt sütőtökkockát először alacsony fokozaton elkezdjük felolvasztani. Sózzuk, borsozzuk, majd egy kevés főzőtejszínnel 3-4 perc alatt összepároljuk.

A sütőtök édességét egy kevés almaborecettel kompenzáljuk, ezzel már nem szükséges összeforralni. Turmixgéppel krémesítjük.  

A csicsókás, paszternákos gratint egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, és 180 fokos sütőben 8-10 perc alatt aranybarnára sütjük.

Tálalásnál egy kis áfonyával és kakukkfűvel díszíthetjük. #   

Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.