A csirkemáj elég megosztó étel. Van aki minden formában imádja, megint más rá sem bír nézni. Én az előbbiek táborát erősítem, ez a recept pedig visszatérő kedvenc az otthoni ebédlősasztalon, így most veletek is megosztom.

Hozzávalók 4 főre:

60 dkg csirkemáj

15 dkg vöröshagyma

5 dkg sertés zsír:

Őrölt bors

3 g piros paprika

20 dkg koktél paradicsom

1 kg burgonya

5 dkg vaj

2,5dl tej

A csirkemáj elkészítése

A csirkemájat alaposan megtisztítjuk, átmossuk hideg vízzel, majd egy szűrőben hagyjuk lecsepegni. A zsírt felhevítjük, majd aranybarnára pirítjuk rajta az apróra vágott vöröshagymát. Ha ez megvan, mehet bele a csirkemáj, süssük mind két oldalát vajpuhára. Ízesítjük és egy korty vizet hozzáöntve forraljuk még pár percig, hogy maradjon egy kis szaftja.

Közben megtisztítjuk a burgonyát és sós vízben feltesszük főni. Ha megfőtt, leöntjük róla a főzővizet, burgonya törővel átnyomjuk és a forró tejjel, valamint a vajjal habosra keverjük. Sóval, őrölt fehér borssal és szerecsen dióval ízesítjük.

Egy serpenyőben olajat hevítünk és nagy lángon, egészben átpirítjuk a koktél paradicsomokat. Ez az édes paradicsom tökéletesen kiegészítője lesz a fűszeres májnak.

Ha mindenünk kész, kedvünk szerint tálalhatjuk.

Tags: , , , , , ,
Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.

Ähnlicher Artikel