A Halal tanúsítási rendszer mindazoknak fontos, akik a minőséget, szem előtt tartják. Legyen az szolgáltató, forgalmazó, vagy éppen fogyasztó- egyértelműen fontos tényező. Az élelmiszerbiztonság az utóbbi években kiemelt figyelmet kapott, ez persze a világban uralkodó járványnak is köszönhető.

A betegség terjedésének megakadályozása központi tényezővé vált- és ennek szerves része az élelmiszerek megfelelő biztonsága is. A higiénia és minőségbiztosítás területén komoly előrelépéseket tettek a világban. Nem véletlen, hogy a HALAL minősítésű termékek területén megnövekedett a kereslet.

Fotó: Flickr

A „Halal” mint fogalom az arab nyelvből származik, jelentése „megengedett, tiszta, törvényes”

Mi a HALAL minősítés

Halal fogalma azon az elven alapul, hogy a termék a forrásában megfelel az iszlám követelményeinek. Lehet az turisztika, utazás, banki tevékenység, gyógyszer, vagy éppen kozmetikai termék. Magában foglalja a szállítás logisztika körülményeit és a szolgáltatások minőségét is. A Halal tanúsítási rendszer létfontosságú az olyan fogyasztók számára, akik ilyen minősítésű élelmiszerek fogyasztását preferálják. Leginkább az iszlám vallásúak szerint fontos- a szent könyvek írásai alapján- az ilyen jellegű étel, alapanyagok fogyasztását írják. Bár nagyon sokáig mostohagyerek volt globálisan a muszlim szokásokra való fokozottabb odafigyelés, nemrégiben viszont gyors fejlődésnek indult a termék szolgáltató szektorokban. Hollandia élen jár ebben, ott már komoly figyelmet szentelnek a halal termékek terjesztésére és tárolására. A halal élelmiszertermelés szilárd összetevőket igényel- ezáltal csökkenti a szennyeződések előfordulási lehetőségét.

Fotó: Flickr

Miért jó a Halal minősítés

A Halal termékek esetében a tisztaság csak százszázalékos lehet, ehhez pedig a teljes láncolatot – a beszerzéstől a termelésen és forgalmazáson át, egészen az áru eladásáig -ellenőrzés alatt kell tartani!
Abban az esetben, ha az élelmiszeriparban tevékenykedő vállalatok Halal tanúsítvánnyal rendelkeznek, több előnnyel is járhat. Az egyik, az egyértelműen eszmei jellegű, mégpedig bizalom a termékek iránt, ez által a fogyasztók iránymutatást kapnak a termékek minőségével kapcsolatban. Ez egyértelműen meg tudja növelni a piaci lehetőségeket és előnyt jelenthet a versenyhelyzetben. A Halal minősítés segítségével a vállalatok bizonyították az élelmiszerbiztonság, a tisztaság és a higiéniai feltételek betartását, miközben a vallási körülményeknek megfelelően készítik, forgalmazzák a termékeket.

Fotó: MATUSZ-VAD

Csirkemell filé natúr Brazil “Halal”
Belsőfilé nélkül, formázott felezett felsőkategóriás mellfilé. HALAL minősítésű! A karton bontható, azon belül 2 kg-ként van csomagolva. A termék szortázatlan. Az nem kérdéses, hogy egy magas minősítésű csirkemellfiléből milyen jó ételeket lehet készíteni. Hazánkban alapvetően is rengeteg recept alapul erre az alapanyagra, viszont azt nem szabad elfeledni, a nívós alapanyagok mindig értékesebbek! A színvonal már maga értéket teremt, ezért érdemes komolyan átgondolni, mit használunk fel a főzés során.

Szerző: Budafoki Tamás 

Partner für erfolgreiche Gastfreundschaft! Seit 1994 bedienen wir den ungarischen Gastronomiemarkt mit hochwertigen Zutaten, die speziell auf die Bedürfnisse von Gastronomiebetrieben, Hotels und Profiköchen zugeschnitten sind. Im Laufe der Jahrzehnte haben wir mehr als 10.000 zufriedene Kunden als zuverlässiger Partner unterstützt.