A Meta (leánykori nevén Facebook) tucatnyi szabadalmat, a McDonald’s védjegykérelmeket nyújtott be az USA-ban, ami arra utal, hogy a jövő és a metaverzum 3D-s világa, már nem csak kopogtat az ajtónkon.

Ezernyi szolgáltatás érhető el már most is a metaverzumban, és bizonyos, hogy ez robbanásszerűen fog bővülni az elkövetkező hónapokban és években. Sokan pedig félnek, hogy kimaradhatnak a jövő üzletéből, ezért akár komoly összegeket is szánnak arra, hogy szolgáltatásukat a valós világ mellett a metaverzumban is, a már jól bejáratott brand-del kínálhassák.

A McDonald’s is komolyan fontolgathatja a virtuális étterem nyitását. A világ mintegy 100 országában csaknem 40 ezer éttermet üzemeltető cég több levédési kérvényeket nyújtott be az amerikai szabadalmi hivatalnak a McDonald’s és a McCafe márkákra – számolt be a Daily Mail. De a védjegyek között vannak, amelyek virtuális élelmiszerekre és italtermékekre vonatkoznak, és olyanok is, amelyik virtuális étterem online működtetését célozzák meg.

Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy ez utóbbi kombinálva is működhet. Vagyis a jól megtervezett, látványos, és az avatarral bejárható 3D-s világ élményei között levő virtuális éttermekben megrendelt ételeket futárok ezrei szállíthatják a valóságban házhoz.

Az még ugyan kérdéses, hogy mi lesz ilyen esetben a fizetőeszköz. És arra sincs még válasz, hogy akar-e majd kizökkeni és ajtót nyitni a játékba belefeledkezett, avatarjával magát szuperhősnek érző felhasználó.

Persze ezek a kérdések eltörpülhetnek a nagy téthez képest: hogy pontosan melyik most épülő metaverzum lesz a nyerő, hová érdemes már most dollármilliókat befektetni a jelenlétbe és a fejlesztésbe.

Partner a sikeres vendéglátásban! 1994 óta szolgáljuk ki a magyar gasztronómiai piacot prémium minőségű alapanyagokkal, kifejezetten vendéglátóegységek, hotelek és profi séfek igényeire szabva. Az elmúlt évtizedekben több mint 10.000 elégedett ügyfelünket támogattuk megbízható partnerként.

Partnerské prepojenie

Sledujte nás!

INSTAGRAM

YOUTUBE