Pohner Ádám figyelt fel rá, majd az idei Bocuse d’Or Akadémia magyar döntőjén a legjobb commis díjat kapta meg. Fegyelmezett, szemtelenül fiatal, és azt mondják a nagyok: tehetséges.

Fodor Noel csupán 18 éves, fiatal szakács, aki ugyan most készül az érettségire, de már régóta tüsténkedik a szakmában. A szülei is a vendéglátásban dolgoznak, így a szakma szeretete innen ered, mégis hamarabb került a középpontba, mint azt gondolta volna.

Fodor Noel

Október 21-én rendezték meg a Hungexpón a Bocuse d’Or magyar döntőjét, ahol 4 szakács szállt versenybe az első helyért. Végül Dalnoki Bence nyerte meg, aki így továbbjutott az európai döntőre. Az életműdíjat Bíró Lajos kapta, a legjobb commis díját pedig Fodor Noel.

Kemény felkészülésen vagytok túl. Elárulod a kulisszatitkokat?

Kelemen Roland mellett főzhettem, aki egyébként a Hunguest Aqua-Soul séfje, de mi egyáltalán nem ismertük egymást korábban. Pohner Ádámmal viszont igen, akivel a Kistücsökben főzhettem együtt, akkor még gyakornokként, és a verseny előtt néhány hónappal találkoztunk. Ekkor kérdezte meg, hogy van-e kedvem esetleg Roland mellett commis-ként dolgozni a Bocuse d’Or Akadémia döntőjén, mert épp keresi a jobb kezét maga mellé. Nagyon megörültem, azonnal kocsiba ültem és leutaztam hozzá.

Kelemen Roland és Fodor Noel

Mi történt az első perceben, mikor találkoztatok?

Amint megérkeztem, 5 perc múlva főztünk is. Roland a köreteket próbálgatta,mikor beléptem, én pedig rögtön beálltam mellé. Attól kezdve 1 hónapon keresztül ötleteltünk, teszteltünk, kóstoltunk, míg összeállítottuk a döntőre a végleges menüt. Hihetetlenül jól működtünk együtt, pedig azt mondom, ő a tűz én a víz , vagy fordítva, de az alapvető gondolkodásunk, értékeink nagyon hasonlóak, így nagyon élveztem a közös munkát. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, nem csak a szakmáról, még a csajokról is beszélünk. (nevet)

Mit figyelnek egy commis munkáján és miért kap díjat?

Noel: A díj mindenképpen motiváció és nekem nagy megtiszteltetés. A szakmai zsűri ossza a díjakat, köztük a commis-nak is, akiket szintén figyelnek a verseny alatt. Egy commis például nem nyúlhat húshoz, halhoz, de én mégis megtettem, sőt, én filéztem ki a pontyunkat, és nagyon megdicsérték. Egy commisnak ügyelnie kell a tisztaságra a konyhában, de arra folyamatosan. Fontos önállóan dolgozni, de mégis a séfre figyelve, a külvilágot kizárva a maximumot nyújtani. Ez kívülről a szakma szemével látható, hogy mindez így történik-e, vagy hiányzik valamelyik elem.

Tiago Sabarigo és Rácz Jenő

Ismert, neves szakácsok bíráltak. Kik ültek a zsűriben?

Két zsűri volt, az egyik a kóstoló zsűri, amiben Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Bíró Lajos, Erdei János, Tiago Sabarigo, Rácz Jenő, Sárközi Ákos, Barna Ádám és Jahni László ült.

A konyhai zsűriben Széll Tamás, Lutz Lajos, Vajna Tamás, Nyíri Szása, Segal Viktor és Harmath Csaba bírált.
Ez már egy szinte összeszokott közeg, a szakácsközeg. Én is sok mindenkit ismerek, de engem még nem mindenki, és nagy megtiszteltetés volt, hogy máris egy kis figyelemben részesültem. Igyekszem kiérdemelni és folytatni a munkát, mert nagy terveim vannak még a jövőre nézve.

Zsűri

Kelemen Roland és Fodor Noel 2. helyezett menüsora:

Mangalicatarja – nyelvkrokettel

Véres hurkás nudli mogyorós tarteval- tormás alma paszternákpürével

Balatoni Sudár ponty- gombával

Padlizsános tarte kagyló szósszal és haltejjel töltött pőre hagymával 

Pontytatárral töltött karalábé #

Partner a sikeres vendéglátásban! 1994 óta szolgáljuk ki a magyar gasztronómiai piacot prémium minőségű alapanyagokkal, kifejezetten vendéglátóegységek, hotelek és profi séfek igényeire szabva. Az elmúlt évtizedekben több mint 10.000 elégedett ügyfelünket támogattuk megbízható partnerként.

Partnerské prepojenie

Sledujte nás!

INSTAGRAM

YOUTUBE